A dohányzás története

Mint annyi minden más remek dolog, a dohánynövény is az amerikai kontinensről származik. A legendák szerint az őslakos maják már időszámításunk kezdete óta dohányoztak. Ezt az irgylésre méltó szokást mi, a civilizált európaiak csak 1492. október 12-e után ismerhettük meg. Ekkor szállt ugyanis partra Kolumbusz, 71 napi hajózást követően. Ez nem csak a mi életünkben jelentős momentum, hanem valószínűleg neki is, ugyanis a hosszú utazást már kissé elunták a matrózai, és unalmukat egy jóízű lázadás tervezésével próbálták legyűrni. Kolumbusz megúszta a lázadást és még viszonylag híres is lett. Ezt nevezik jó üzletnek. De mi is jól jártunk, mert - egy ismételt remek üzlet keretében - a partraszállást követően némi üveggyöngy és tükör tulajdonjogáért igazgyöngyöt és egy ismeretlen növény erős, szárított levelét kapta. Szerencsére volt egy okos ember a legénységben, aki rájött arra, hogyan lehet használni a dohányleveleket. Az okos ember megérdemli, hogy megemlékezzék róla az utókor, így említsük meg az úriember nevét: Rodrigo de Jerez. Emellett még azt is elmondhatja magáról, hogy valószínűleg ő volt az első európai, aki dohányzott.

Kolumbusz második útjára már szerzeteseket is vitt magával. Ezek közül az egyik (Ramon Pane) volt az első, aki írt a dohányzásról. Ekkor még valamilyen vallási szertartás eszközének gondolták a füstölést. Pane, aki valószínűleg elsőként vitte át a dohánynövényt az öreg kontinensre, feljegyezte azt is, hogy a bennszülöttek dohánnyal kevert tésztát adnak a betegeknek, akik ezt kihányják, és így tisztulnak meg az ártó szellemektől. (Valószínűleg nem ismerték még a szódabikarbónát, meg a tüzes vizet)

Később kiderült, hogy ezt nem csak a varázslók használják, hanem szinte mindenki hódol a dohányzás örömeinek. Az inkvizíció ezt istenkáromlásnak tekintette, ezért szigorúan tiltották a dohányzást. Szegény Rodrigo barátunkat is börtönbe küldték, mert nem tudott lemondani a pipázásról.

Európában először a spanyolok kezdtek el dohányozni, de a prtugálok terjesztették el, és kezdtek el először dohányt termeszteni 1512 körül. 1558-ban megjelenik a lisszaboni piacokon a tubák is.

1559-ben újabb fontos személy bukkan föl. Ekkor érkezik meg Lisszabonba követként egy francia orvos, Jean Nicot. Eredeti célját (a portugál király és a francia király lánya körüli kerítői munka lett volna, hogy az esetleges frigy szövetséget szüljön a két ország között Spanyolország ellen) ugyan nem érte el, de lelkesen spionkodott az anyaországának, így 1560-ban egy dohánycsrjét küldött Párizsba, majd a tubák segítségével meggyógyította Medici Katalin főfájását. (ha még a két királyi család házasítása is sikerült volna, biztos szentté avatják) Nicot amúgy sohasem dohányzott, de hitt a gyógyító erejében, és gyógynövényként terjesztette a dohányt.

Az első francia, aki elkezdett dohányozni, Károly, Lotharingia hercege volt. A dohányzás gyors terjedését látva Richelieu bíboros bevezette a királyi dohánymonopóliumot, a nagy kincstári haszon reményében. (Dumas erről persze semmit sem ír, csak a mihaszna testőrökről)
Közben a lisszaboni nuncius dohánycserjét küld IV. Pius pápának, és ezzel párhuzamosan spanyol papok 1636-ban szintén eljuttatják Rómába a tubákot, ahonnan aztán hamar elterjedt egész Itáliában. Innen a német területekre és a Habsburg Birodalomba, valamint Észak- és Közép-Európába is eljut a növény.

A XVII. században Fransisco Hernández (neves orvos és természettudós) az Új Világ növényei című könyvében leírja pontosan a dohányzás szokását is:
"Hispaniola szigatén tobacconak hívnak egy körülbelül másfél arasznyi nád-csövet, mely kívülről szénporral van beszórva, belseje dohánnyal, ámbrafával és más illatosított anyagokkal van töltve, mely egyik végén ég, míg a másikon füstöl és a szájba véve elveszi a fáradtság érzését."

1642. január 30-én aztán VIII. Orbán pápa kiközösítés terhe mellett tiltotta meg a sevillai püspökség templomaiban a tubákolást, mert a hívek állandóan tüsszögtek, és nem lehetett emiatt hallani a prédikációt.

Angliában ugyanez a helyzet, Erzsébet királynő is betiltja a templomokban a tubák használatát. De elsőként, üzleti hasznot lát a dohánytermesztésben. Az ő uralkodása alatt kezdődött meg a virginiai dohánytermesztés, ami a mai napig a legfontosabb dohánytermékük. (A virginia az egyik alap pipadohány ugyanis.)

Szintén angol király, I. Jakab, aki 1619-ben megírja a Misocapnos című művét, ami eléggé dohányzás ellenes műnek számított. Ezen kívül magas adót vetett ki a dohány importra, ezzel elérte, hogy Angliában is meghonosodott a dohánytermesztés. A könyvére válaszul Portugáliába a jezsuiták megírták az Antimisocaonost, amiben a dohányzás mellett teszik le a voksukat. Mondanon sem kell, sokkal nagyobb népszerűségnek örvendett Jakab irományánál.

A nagy keleti testvér, Oroszország, cárja (Mihály) halállal büntetett mindenkit, aki dohányzott, vagy dohánnyal kereskedett. Ezek az oroszok nem vacakolnak, hiába... Később enyhítette a büntetést egy egyszerű orrlevágásra, majd Alekszej cár idejében börtönre és megkorbácsolásra. Csakhogy 1689-ben színre lépett Péter (reform)cár, pipával a szájában. Ezt természetesen az udvari nemesség azonnal utánozni kezdte, így Oroszország is belépett a dohányosok körébe.

Az Oszmán Birodalomba is a portugál kereskedők juttatták el a dohányt az 1500-as évek végén. Itt is gyorsan terjedt a dohányzás, de 1639-ben egy konstantinápolyi tűzeset miatt itt is tabu lett. Először halálbüntetés, majd  később a saját pipájával szúrták át az orrát annak, akit rajtakaptak egy kis élvezkedésen. A törökök sem szívbajosak, nohát...

Aztán a XVII. század végére megszűnt a dohányosok üldözése, aminek három fő oka volt (és ezek közül egyik sem humanitárius):

- az első az Európán végigsöprő pestis. Az orvosok megfigyelték, hogy a dohányosoknál sokkal több a túlélő. Ezért persze maguk is rászoktak, és terjesztették a dohányzást.

- a második ok a folytonos háborúk. A hadvezérek rájöttek, ha dohányt adnak a katonáknak, azzal csökkentik a feszültséget. A harmincéves háború (1618-1648) alatt szokássá vált, hogy a hadsereget folyamatosan ellátják dohánnyal. A katonák az állandó stressz miatt hamar rászoktak a füstölésre, majd miután hazatértek a frontról, a fiatalok egyből utánozni kezdték a háborút megjárt veteránokat.

- a harmadik ok pedig az üzlet. A mocskos pénz. Hamar világossá vált, hogy a nikotin függőséget okoz, és tömegigény alakult ki a dohánynövény után. Ezért a nagy anyagi haszon reményében mindenütt termeszteni kezdték a dohányt, majd kereskedtek vele.

A dohányt kezdetben sok névvel illették (pl. gyógyfű - Heilkraut -, vagy mindent gyógyító fű - Herba Panacea), még végül a hivatalos nevét (Nicotiana Tabacum) 1586-ban Delachamp adta meg Nicot iránti tiszteletből. Végülis ez már majdnem szentté avatás...

Magyarországon a pipázást a törökök honosították meg, a dohány is török eredetű szó. Az első dohánymagot 1570-ben hozták be sváb parasztok, míg Erdélyben már 1568-ban az erdélyi püspök, Bornemissza Pál, vitte be az első dohánynövényt.

A szivarozás kezdetéről nincsenek pontos adatok. Az USA-ba egy brit katonatiszt, Israel Putnam, viszi el Kubából 1762-ben. Putnam később a Függetlenségi háború egyik tábornoka lesz. A dohányrúd olyan népszerűségre tesz szert, hogy több szivargyárat is alapítanak néhány évvel később, és az 1820-as években Connecticutban is termeszteni kezdik a dohányt.

A szivar egyik legelőkelőbb tulajdonsága, hogy kézzel készül. (Vannak persze "mecanizado" szivarok is, de azért az nem az igazi.) Az évek során kifinomult a szivarsodrás művészete. Kezdetben kukoricalevéllel borították a szivart, de a spanyolok hamar lecserélték dohánylevélre. Kubában a dohánygyári gyári munkások fellázadtak, amikor megtudták, szivargyártó gépeket hoztak be az országba. Az akció sikeres volt, mert azóta Kubában nagyrész kézzel készülnek a szivarok. 

A szivar angol neve - cigar - a maya sikar szóból származik, ami azt jelenti, dohányzás. (A kedvenc szivarvágó ollóm is Xikar.)

Európában Spanyolországon keresztül terjedt el a szivarozás is. Sevillában már 1717-ben sodortak szivarokat (a nevük is Sevillas volt), aztán a napóleoni háborúk végeztével átkerültek a kontinens többi részébe is. A szivarozás divattá vált. Ekkor alakulnak ki a dohányzó helységek a szállodákban, és a dohányzó kocsik a vonatokon. Sőt, a szmoking is ebből az időből származik.

Magyarországon a feljegyzések szerint először Szegeden bukkant fel a szivar, egy bizonyos Babarczy Antal által. Az elterjedésében nagy szerepe volt gróf Széchenyi Istvánnak. Ő nyugati utazásai alkalmával ismerkedett meg a szivarozással, majd nem csak megkedvelte, de elkezdte népszerűsíteni. Neki tulajdonítják, hogy kitiltotta a pipázást a Nemzeti Kaszinóból. A szivart cigarrónak nevezte, de hamarosan megszületett a magyar változata is, a szipa. Ezt Vörösmarty erőteljesen ellenezte, ezért nemsokára kikerült a köztudatból, és helyette az általa javasolt szivar szó maradt.

Széchenyi azt mondta, hogy a szivarozása alapján meg lehet ismerni egy embert. Ha ez nem is igaz feltétlenül, sokat elárulhat az illető jelleméről pár gesztus. Mindenkit barbárnak tartott, aki leharapta a szivar végét, vagy rágcsálta. Még a szivar végének levágását is ellenezte, szerinte a helyes metódus ilyen: egy haránt metszés a szivar végén, majd ezt egy vastag tűvel át kell szúrni. Véleménye szerint az így előkészített szivar nem árt az egészségnek, mert a nikotin összegyűlik a szivar végében. 

Itthon a szivarozás mindig is az urak kiváltságának számított, és nincs ez másként ma sem*.
Az alsó- és középosztály a pipa mellett foglalt állást, aminek az volt az oka, hogy a pipadohány sokkal olcsóbb, és könnyebb is hozzáférni, mint a szivarhoz. A vidéki emberek pedig egyszerűen a saját földjükön termesztett dohányból sodortak cigarettát maguknak. Mára ezek már eltűntek, és a helyüket átvette a nagy cigaretta gyárak által előállított tömegtermékek. 



*Pedig a legjobb dolog pont az az egészben, hogy megtaláljuk a saját ízlésünknek és pénztárcánknak leginkább megfelelő kombinációt. Nem kell feltétlenül a legdrágább Cohibát megvenni. Sokan ezzel azonosítják a szivarozást, értelmetlen urizálásnak tartják, ráadásul horribilis összegekért. Meg kell mondanom, hogy olvasva néhány fórumon a hozzászólásokat, abszolút meg tudom érteni, ha néhányan ilyen képet alakítanak ki a szivaros ember iránt. A honlap készítői közül senki sem tartozik a felső tízezerbe, ráadásul a szivarozást mindennyian még a diákéveink alatt kezdtük el, amikor még inkább szerények voltak az anyagi lehetőségeink. Emlékszem, hogy milyen örömöt jelentett, ha a szivarboltban találtunk egy finom szivart, és nem kellett érte egy vagyont otthagyni. Órákat töltöttünk el a boltban, nézegettük a szivarokat, beszélgettünk az eladókkal, jól éreztük magunkat. Ez adta az egésznek a varázsát. Mert ez olyan emberi. Ez az egésznek a lényege, nem pedig az anyagiak.